~ 03. Taken ~

~ 03. Taken ~

Fejemet a hang irányába fordítottam. 

- Jason bácsi? Mit keresel itt? - döbbentem le. Ott állt, talpig feketében, az éjszaka közepén, apukám öccse.

- Velünk kell jönnöd, Cintia. Itt nem biztonságos. Mindenki téged keres, és az édesapádat.

- Apámat lecsukták - minden össze folyt. Már semmit sem értek. Még is mi történik itt? 

- Hát, igen, úgy volt. De kiszabadították, és mindenhol körözés indult, ellene, és ellened. 

- És ellenem miért is? - kérdeztem teljesen össze zavarodva.

- Cintia, gondolkozz! Megöltél egy rendőr főkapitányt. Szerinted tétlenül fogják tűrni? - hangja egy oktávval magasabb fokra emelkedett. Ben mellettem állt, mint egy cövek. Csak nyökögött, egy értelmes mondat nem jött ki ajkain. 

- Te, szóval... Cintia az unoka húgod? - és... kopp! Szerintem még Párizsban is hallották. 

- Igen. És örülnék, ha máskor nem fogdosnád. Örök hálám - szólalt föl Jason bácsi, szarkasztikusan. - Cintia, gyere. Minél hamarabb el kell tűnnünk innen, nyom nélkül.

- Oké - bólintottam. Ben magával húzott. Lágy volt, s óvatos. Habár ez kicsit sem stimmelt előbbi vadságával, még is jól esett, hogy gyengéden bánik velem.

- Julianne él még? - néztem Jasonre.

- Nem - rázta meg a fejét komoran. - Megölték. A te drágalátos apád miatt - a kormányt,- mi kezében volt- úgy szorította, hogyha üvegből lenne, már rég széttörött volna. Julianne Jason "bácsi" felesége volt. Gyerekeik nem voltak, de úgy szerették egymást, hogy még a halálba is követték volna egymást.

- Értem - a hangok alig akartak ki jönni a torkomon. Ben hátul ült velem. Mereven ült mellettem, gondosan ügyelve arra, hogy még csak hozzám se érjen. Oké, Jason mondta neki, hogy ne merjen hozzám érni, de valamiért rosszul esik. De még is miért? Hisz nem is ismerem... Ez nem normális dolog.

- Megérkeztünk - szólalt meg közvetlenül a fejem mellől egy flegma hang. Aha, ja. Ben.

- Jó, de lehetnél egy kicsit kedvesebb is, Mr. "Tökéletesnekhiszemmagam" uraság. - löktem arrébb, ugyanis az egész kocsi ajtót elállta. Ajkai elnyíltak a döbbenettől, s szemei kikerekedtek. - Mi van, fáj az igazság, drágám? - vettetem még egy utolsó, gúnyos pillantást a fiúra. Elmentem mellette, s pont, hogy végig néztem volna a házon, csakhogy valami erősen megakadályozott benne. És ez nem volt más, mint Ben.

- Még egyszer így beszélsz velem, Én esküszöm, hogy... - félbe szakították.

- Ben, Cintia! Gyertek már be. Rohadt hideg van oda kinn! - hallottuk Jason egyre dühösebb hangját.

- ...remélem nem kell elmagyaráznom, hogy mi lesz. Vagy már olyan nagylány, hogy megértsd a dolgok következményét - teljesen leforráztak szavai. Ez... ez most komolyan megfenyegetett? Még is, hogy képzeli ezt?
Ajkaim elnyíltak,- pont úgy, mint az előbb neki- s úgy néztem rá, teljes döbbenettel. Az Ő ajkain gonosz mosoly játszott, s úgy távolodott tőlem, egyre közelebb a házhoz.

És Én vele éljek túl, ki tudja hány napot, évet, hónapot...

UI.: Nagyon rövid lett, tudom! De a rész, az rész. :)

~ 02. Taken ~

Sziasztok. Mivel már nagyon régen hoztam részt, ezért most megkapjátok a 2. részt.(: Remélem tetszeni fog. Jó hétvégét!<3 Tinaa~ UI.: Meggondoltam magam. Ugyan úgy benne lesz Jason, de csak Cintia egyik rokona lesz. Majd megcsinálom az új fejlécet, csakhogy tudjatok róla!(:

~ 02. Taken ~

- Ki vagy Te? - sziszegtem. Habár a sötéttől nem láttam,- szépen szólva- szart sem, de küzdöttem támadóm ellen. Erősen gyomorszájon vágtam, mire felnyögött, s még erősebben szorított magához.

- Hülye ribanc! - morogta és hajamat megráncigálta, mire egy kisebb sikkantás hagyta el torkomat.

- Hagyj békén - már szinte hisztérikus volt hangom. Miért mindig Én kapok apám hülyeségei miatt?!

- Fogd már be - kiabált rám, mire ugrottam egyet karjaiban. Féltem, rettegtem. Még azt sem tudom ki van mögöttem, és miért. De éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége. 

- Ha már így rám törtél, és még csak el sem engedsz, megmondhatnád, hogy ki vagy - suttogtam. A pasas mögöttem hümmögött egyet, amolyan "Oké, igazad van" féleség gyanánt, s magával szembe fordított. Azt hittem, ott esem össze karjaiban. Egy igazi, vérbeli rossz fiúval találtam szembe magam. Haja felzselézve, szemei kéken virítottak, míg sötét barna haját majdhogy' nem elnyelte a sötétség.

 - Mit akarsz tőlem? - suttogtam alig hallhatóan. Túl közel volt hozzám, és hát valljuk be, nem volt csúnya. Nagyon nem volt csúnya...

- Nem esik bántódásod, ha azt csinálod, amit mondok - bólintottam. - Akkor gyere velem - kezdett el húzni a kijárat felé.

- Így? Meglehet kint fagyni - csattantam fel, mire felém fordult, s hirtelen a falnak préselt.

- Tudod, nekem teljesen megfelel - alsó ajkát rágcsálta, míg végig nézett rajtam. Fizikai erőfeszítésbe került neki, hogy ne csináljon semmi meggondolatlanságot. És hát, valljuk be, ez tetszett. 

- Mondták már, hogy gyönyörű szemeid vannak? - bukott ki belőlem hirtelen. Egy idiótának éreztem magam. Egyből befogtam, s ajkaimat össze préseltem.

- Mondták már, hogy ellenállhatatlan vagy? - kérdezett vissza, s még közelebb hajolt. - Játszunk - súgta ajkaimra.

- Hallgatlak - mosolyodtam el kihívóan. 

- Ha beszélsz, el kell hallgattassalak. De csak csókkal - vágytam csókjára, mindenére. 

- Rend... - ben, motyogtam magamban, ugyanis ajkait enyémekre tapasztotta. Édesek voltak, méghozzá méz édesek. Ajkaiba nyögtem, s ellöktem magam a faltól, majd hajába túrva még közelebb húztam magamhoz.

- Ben! Hát ezért küldtelek Én ide?! - hallottunk egy ideges hangot...

~ 01. Taken ~

Sziasztok, úgy gondoltam bele kezdek egy újabb blogba. Mint láthatjátok, Jason Statham a főszereplő. Igazából az egész történet, még tegnap előtt (az az Szombaton) ütött szöget a fejembe, amikor megnéztem a "Parker" nevezetű filmjét, Jennifer Lopez-zel. Megtetszett a történet. Habár, ez vicces, hisz az Én- és a forgató könyv író ötlete teljesen más. Remélem tetszeni fog nektek, amit Én találtam ki. Hát, ennyi lettem volna. Puszi: Tinaa xx. UI.: Sajnálom, hogy rövid lett, de már késő van és holnap iskola.:/

~ 01. Taken ~

/Cintia Stollen szemszöge/

Idegesen járkáltam föl és alá. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy megint ezt csinálta. Már megszokhattam volna, de nem bírom elviselni, hogy egyfolytában rohangálnom kell, hogy a rendőrség még véletlenül se találjon rá. Ha megtalálják, az irtó nagy gáz lenne. Még ha gyűlölöm is, amiért miatta nem volt életem, az édes apám. És akár milyen hülyén hangzik, kötelességem megmenteni. 

- Szia - köszöntött egy női hang. 

- Szia, Elis. Van egy kis probléma - néztem rá, amolyan "tudoood, megint az apám" fejjel, amiről egyből vette az adást. 

- Most mit tegyünk? - egyre többször túrt bele, hosszú, dús, sötét barna hajába. 

- Nem tudom, már vagy fél órája ezen agyalok - semmi nem jutott eszembe. Már annyiszor előfordult ilyen, hogy nem maradt ötletem. - Kikészít - nyögtem fel, s olyan durván túrtam hajamba, hogy kissé felszisszentem a fájdalomtól.

- Nyugi, Cintia. Meg csináljuk - simított végig hátamon.

- Remélem - suttogtam magam elé meredve.

- Meg van! - kiáltott fel örömében. Jelentőség teljesen néztem rá, hogy mondja már, hisz már vagy egy perce arra várok, hogy bele kezdjen a tervébe.

- Nos... Amikor apád ott ül a raktárban, a rendőrök még nem lesznek ott. Remélhetőleg - tette hozzá motyogva, habár Én még így is meghallottam - S mikor megérkeznek, mi maszkot húzunk, s betörünk a raktárba. Fegyvert fogunk a rendőrökre, akik semmit nem tudnak tenni. Apádat kirángatjuk onnan, s meg van oldva - csapta össze két kezét. Bólintottam. Ez így még sikerülhet is, gondoltam vidáman. 

- Tessék - dobtam oda neki egy fekete csőfarmert, s egy fekete pólót. - Mondtam már, hogy Te vagy a legjobb magán tanárom? - vigyorogtam Elisre.

- Már vagy több százszor csajos, de Engem nem zavar - szorított magához. Imádtuk egymást. Ő volt életemben az egyetlen egy barátnőm. Vagyis a legjobb barátnőm. Mióta tanít engem, mindent vele beszélek meg. Ő meg ért és támogat. Ez a legjobb ajándék. Vagyis az egyetlen. De most másra kell koncentrálni. Hát akkor mentsük meg apámat, piszmogtam magamban. Volt nálam fegyver, általában mivel apám a bank rablásnál mindig öl, már megszoktam, hogy halottakat látok. Egyszer Én is öltem embert. Sajnos, rá voltam kényszerülve. Hátam mögé rejtettem el, imént említett tárgyamat, s kiléptünk Elissel a bejárati ajtón. 

- Ez nem lesz könnyű - egyfolytában ezt az egy rohadt mondatot hajtogatta a raktárig. 

- Elis - állítottam meg, s mélyen szemeibe néztem. - Ezerszer csináltam már ilyet. Nem lesz könnyű. Ha nem akarod, nem kell velem jönnöd - halkabbra vettem a stílust, ugyanis láttam a rendőrök szirénájának fényét.

- Basszus, megjöttek - suttogta elhalva. 

- Gyere - húztam magammal. Felvettem maszkomat, ahogy Ő is. Majd hallottuk az ismerős mondatot: "... Le van tartóztatva". És bumm. - Most - kiáltottam. Betörtük a hátsó bejáratot. Minden rendőr felénk nézett, majd apám is, ki magában örült, vagyis inkább helyesbítve ujjongott. 

- Kezeket fel - csattantam fel, mellettem Elis eléggé élvezte a helyzetet. Nem is gondoltam volna, hogy tetszene neki egy ember rablásos műbalhé. 

- Hölgyem. Ne vicceljen. Hisz még csak nem is tud mivel megfenyegetni - röhögött fel a fő hadnagy, s vele együtt a többi marha is.

- De azzal igen, hogy szét lövöm a szép kis fejecskédet, ha nem adod át nekem azt a férfit - rántottam elő a fegyveremet, s a főhadnagyra, majd apámra vezettem. Mindenki ledermedt. Még Elis is. - Azt mondtam add át, különben itt döglesz meg - ordítottam rá. 

- Jaj, angyalom. Képtelen lennél megölni egy embert - mutatta feje fölé a glóriát. Elegem lett. Mint tudni illik, hirtelen haragú ember vagyok. Fejére céloztam, s meghúztam a ravaszt. Elkezdődött a balhé. A főhadnagy holtan zuhant össze, a rendőrök pedig lőttek. Kirohantunk Elissel. Inkább magammal rántottam, mert annyira sokkolták szegénykémet az események, hogy teljesen megmerevedett a teste. 

- A francba! Apámat elvitték - sziszegtem egy fél óra múlva, ugyanis elrejtőztünk, hogy ne találjanak ránk. 

- Majd szerinted egy ekkora bűnözőt itt hagynak? - horkant fel gúnyosan Elis. Mérgesen néztem rá. Maszkunkat ledobtuk a porba, így bizonyítékuk sincs, hogy kik voltak. - Bocs. Idegesen gúnyos leszek - húzta el a száját. - Tudod mit? Én most haza megyek, szia - ölelt át, s elrohant. Köszi, Elis. Ezt még vissza kapod, fújtattam idegesen. Követve példáját, elmentem a tetthelyről. Bejárati ajtón belépve, az üres ház fogadott. Mint mindig. De most valahogy más volt a helyzet. Túl nagy volt a csönd. Elindultam a konyhába, s töltöttem egy pohár vizet, amit egyből legurítottam torkomon, majd felmenve szobámba, átvettem egy fehér farmer rövid nadrágot, s egy lila toppot. Vissza indultam a konyhába. 

- Most vagy hülye vagyok vagy tényleg láttam ott valamit? - suttogtam magamban. - Tényleg nem vagyok normális - ráztam meg a fejemet. Hirtelen egy kéz nyúlt ki a semmiből, s ragadott meg. A félelemtől még a sikoly is a torkomra fagyott.

- Meg vagy bébi... - súgta egy rekedtes hang e szavakat fülembe.

~ 00. Taken ~

~ 00. Taken ~

Az egész az Én drágalátos édes apám miatt történt. Alig töltöttem be a 19. élet évemet már is bele kevernek apám idióta ügyeibe. Sok bankot rabolt mar ki. Híres bűnöző, épp ezért még életem se volt, jó formán, mert az Ő mániája miatt, még barátaim se voltak. Vagyis egy szóval "Gyűlölöm". Minden mindig miatta történik. És ezek a történések csak rosszak lehetnek. Olyan 17 éves lehettem, mikor megpróbáltak elüttetni. Aztán 18 évesen egyik idióta megpróbált meglőni. És most? Egy szemét "Jason Statham" nevet viselő ember, ki apámnak az egyik régi munka társa, kit kirúgott, megpróbálja tönkre tenni az életemet. De ezen már semmit nem lehet elrontani. Ha érdekel, mi fog velem történni, olvasd el, 

Az Én történetemet.